Utolsó képviselőjével együtt kihalt az Andamán- és Nikobár-szigeteken beszélt bo.
2010. február 05. 18:15
p
0
0
0
Mentés
A bo a világ egyik legrégebbi nyelve volt. Az őslakos népcsoportok jogaiért küzdő szervezet tájékoztatása szerint a bo nyelvet utolsóként beszélő Boa Sr 85 évesen hunyt el a múlt héten. Az idős nő a mintegy 65 ezer évesre becsült bo törzsi csoport utolsó leszármazottja volt, vele együtt a nyelv is kihalt.
A bók annak a nagy andamáni törzsnek a leágazását képezték, amely egykor tíz altörzsből állt. Amikor a britek 1858-ban gyarmatosították a Bengáli-öböl és az Andamán-tenger választóvonalán fekvő szigeteket, a törzs még ötezer főt számlált, legtöbbjüket azonban lemészárolták vagy behurcolt betegségek végeztek velük. A még életben lévő andamániak tartósan az újdelhi kormány segítségére szorulnak.
Különleges zenei programmal indul az április a fővárosban: április 3. és 5. között ismét megszervezik a Budapest GipsyFestet, ahol a roma zenei élet színe-java megfordul majd. A programokról és a rendezvény küldetéséről kérdeztük a főszervezőt, Rostás Mihály Mazsit. De lapunknak Tóth Gabi is vallott arról, milyen kapcsolat fűzi ehhez a kultúrához.
Tamásné Hinkel Mária nem csak az emlékeiben őrzi a családi és közösségi örökséget; évszázadok bánatairól és örömeiről beszélgettünk vele a Duna menti községben.
A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy „Brüsszel és a Tisza Párt támogatja Ukrajna gyorsított uniós tagságát, és ennek az árát velünk fizettetnék meg”.